Return to Munkatársaink

Dr. Gáspár Krisztina

2001-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán, summa cum laude eredménnyel.  Az egyetemi évek során az elméleti tudományok iránti lelkesedésem harmadévtől a klinikai tárgyak felé fordult, végül a holisztikus szemléletű belgyógyászatban találtam meg a gyógyítás hozzám leginkább közelálló szeletét. 2001 és 2019 között angiológia és diabetológia profilú belgyógyászati osztályokon dolgoztam. 2012-ben belgyógyászatból, 2016-ban belgyógyászati angiológiából szakvizsgáztam, 2018-ban diabetológia licenc képesítést szereztem. 

2017-ben azzal a céllal kezdtem szakrendelőben dolgozni, hogy – a páciensek bizalmát és együttműködését megnyerve – a megfelelő időben kezdett, ma már rendelkezésre álló korszerű terápiákkal a cukorbetegek anyagcsere helyzetének rendezésén túl, a kórházban látott szív-érrendszeri szövődmények kialakulásának kockázatát lehetőség szerint minimálisra csökkentsem. Ehhez preventív, megelőző szemléletű gyógyításra, és egészségtudatos páciensekre van szükség. Ezt szem előtt tartva fogadtam el Kerényi Zsuzsanna Főorvosnő megtisztelő meghívását az általa vezetett magánrendelésen való együttműködésre.

A mindennapjainkban jelenlévő civilizációs ártalmak (állandó stresszhelyzet, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, elhízás, dohányzás), az ezekből fakadó betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás, emelkedett vérzsír szint, daganatos megbetegedések) és célszervi szövődmények (szívinfarktus, szívelégtelenség, stroke, alsó végtagi érszűkület, lábamputáció, veseelégtelenség, vakság) összefüggései komplex gondolkodásmódot és terápiás megközelítést igényelnek.

Korunk népbetegsége a 2-es típusú cukorbetegség.  Fontosnak tartom a cukorbetegség minél korábbi felismerését, a szükséges életmódi változtatások és gyógyszeres terápia mielőbbi bevezetését, a társbetegségek célértékre történő kezelését, valamint a szövődmények rendszeres szűrését, korai felfedezését.

Belgyógyász angiológusként nagy hangsúlyt fektetek a cukorbetegek rendszeres lábvizsgálatára, érrendszeri szűrésére. Kiemelt érdeklődési területem a 2-es típusú cukorbetegség, a betegek körében gyakorta tünetmentes alsó végtagi érszűkület változatos klinikai megjelenése, elkülönítő diagnosztikája.

Tanulmányok:         

  • 1983-1991      Verpelét, Általános Iskola
  • 1991-1995      ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, komplex természettudományi szak
  • 1995-1997      Debreceni Egyetem Általános Orvosi Kar
  • 1997-2001      Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar
  • 2000               mentőtiszti vizsga
  • 2000/2001      köztársasági ösztöndíj
  • 2001               általános orvosi diploma     „summa cum laude”
  • 2012               belgyógyászat szakvizsga    „kiválóan megfelelt”
  • 2016               belgyógyászati angiológia szakvizsga   „kiválóan megfelelt”
  • 2018               diabetológia licenc vizsga    „kiválóan megfelelt”